– Egy cigány sohasem lehet olyan ember, mint én! – mondogatta Ilus néni mély meggyőződéssel. Ha semmi máshoz, de ehhez ragaszkodott.
Ilus nénivel jól kiszúrt a történelem. Úrilánynak nevelték, akit majd eltart és tenyerén hordoz egy férjnek való úriember. Jött az úriember, Ilus néni meghatottan mesélgette, hogy az oltár előtt először kezet csókolt neki, s csak utána jött a hitvesi csók. Az úriember, aki Ilus nénit valóban a tenyerén hordozta és megbecsülte, katonatiszt volt. Kitört a háború, elment az úriember s elesett. Ilus néni magára maradt. Az új rendszer pedig mindent elvett tőle, ami a szülei és a férje után maradt.